Cégalapítás utáni teendők

Rögtön a cégünk alapítása után begyűjthetünk néhány adóhatósági és egyéb bírságot, ha a cég ügyvezetője nem tesz eleget határidős bejelentési kötelezettségeinek. Nézzük röviden, hogy mire is kell odafigyelnünk ebben az időszakban!

 

Társaságot alapítani ügyvédhez megyünk, aki nagy valószínűséggel tájékoztat minket néhány bejelentési, illetve bejelentkezési kötelezettségünkről, de korántsem lesz tisztában mindegyikkel; célszerű tehát már a cégalapítás előtt felvenni a kapcsolatot – akár szerződést is kötni – egy könyvelővel, aki majd a bejelentések nagy részét elvégzi helyettünk.

  1. Bankszámla nyitása: A társaság képviseletére jogosult személy (ügyvezető) az alapítástól számított 8 napon belül köteles bankszámlát nyitni valamely pénzintézetnél. Társaságok esetében ez nem opcionális, hanem kötelező és célszerű már korábban tájékozódni az egyes bankok csomagajánlatai között, mert több tízezer forintot is spórolhatunk, ha a számunkra legkedvezőbb ajánlatot választjuk. A bankszámla nyitáshoz szükség lesz a társasági szerződésre és az aláírási címpéldányra, valamint az ügyvezető személyazonosító okmányaira.
  2. Ügyfélkapu nyitása: Okmányirodában végezhető el (ügyvezető végzi), amennyiben nincs még ügyfélkapuja az ügyvezetőnek, célszerű nyitni, hiszen a társaság bevallásait ezen keresztül küldheti majd a különböző adóhatóságok és egyéb szervek felé. Nem kötelező, ha a könyvelő a sajátját használja, az is teljesen jó, de a biztonság kedvéért javasolt.
  3. Bejelentkezés a székhely, illetve amennyiben van, a telephely(ek) szerint illetékes önkormányzatokhoz, helyi iparűzési adó hatálya aláKönyvelő végzi.
  4. Kamarai regisztráció: 2012. január 1-jétől kötelező regisztrálni a céget a székhely szerint területileg illetékes Iparkamaránál a megalakulástól számított 5 napon belül. Általában az ügyvezető végzi. Regisztrációs díj 5.000 Ft/év, melyet a következőkben minden év március 31-ig meg kell majd fizetni.
  5. Bejelentkezés a KSH-hoz: 15 napon belül, 1032-es adatlap, könyvelő végzi.
  6. Bejelentések a NAV felé: A cégbejegyzést követő 15 napon belül be kell küldeni a T201T, EGYKE, valamint a T1041 jelű bejelentőlapokat a NAV felé. A könyvelő végzi.

Amint láthatjuk, szoros a bejelentési határidő, s tudni kell, hogy minden bejelentésért az ügyvezető felel, így mindenképpen célszerű időben felkeresni a könyvelőt, aki a bejelentések nagy részét végzi, hogy ne késsen.

Ezt követően pedig indulhat a munka! :

Share Button

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.